Nyugat-Magyarországi Egyetem Természettudományi és Műszaki Kar

A szombathelyi felsőoktatás története

  • 1911-ben a közoktatási kormányzat kifogásolja a Csurgói Tanítóképző működési körülményeit, s akkor vetődik fel az intézmény Nagykanizsára való telepítésének gondolata. A Vasvármegye cikkírója (1911/83. sz.) felhívja a figyelmet a szándékra, és felteszi a kérdést, hogy miért ne kerülhetne a Csurgói Tanítóképző Szombathelyre?
  • 1911-ben a kőszegi Szent Domonkos Rendi Apácazárda, amely egyéb oktatási formák mellett a középfokú szintű tanítóképzőt is működtette, kinyilvánítja az intézmény Szombathelyre költöztetésének szándékát.
  • 1921-ben – a trianoni események után – az elcsatolt Pozsonyból az Erzsébet királynőről elnevezett egyetemet Szombathelyre szerették volna telepíteni, de a város vezetői nem vállalták az egyetem befogadását, mely így Pécsett lelt otthonra.
  • 1928-ban a Hír című újság (aug. 4.) közli, hogy Körmenden tanítóképzőt létesítenek, mivel Szombathely városatyái félnek a kiadásoktól, és nem vállalják egy új intézmény fenntartásának költségeit.
  • 1959 szeptemberétől hároméves Felsőfokú Tanítóképző Intézet kezdi meg működését Szombathelyen a kőszegi, valamint a pápai középfokú tanítóképzők jogutódaként.
  • 1962-ben a tanítóképzés mellett megindul a népművelő–könyvtár szakos képzés is.
  • 1964-ben átadják a gyakorlóiskola épületét.
  • 1966-ban kollégiumépülettel gyarapszik az intézmény.
  • 1971-ben a Pécsi Tanárképző Főiskola szombathelyi kihelyezett tagozatán matematika–testnevelés, matematika–ének-zene, matematika–orosz főiskolai tanári szakokon indul el a képzés.
  • 1972-től további szakokkal – rajz, magyar, történelem – bővül a képzési kínálat, valamint lehetőség nyílik a népművelés és a könyvtár szak tanári szakokkal való párosítására.
  • 1974-től önállóvá válik az intézmény, és évekig Szombathelyi Tanárképző Főiskola néven működik, ugyanekkor avatják fel új helyén a Bolyai János Gyakorló Általános Iskolát is.
  • 1982-ben adják át az újabb kollégiumépületet.
  • 1984-ben az intézmény felveszi a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola nevet. Ekkor indul meg az új oktatási épületben a természettudományi szakos általános iskolai tanárképzés az addigi humán szakok mellett.
  • 1990-ben megkapja az intézmény a volt megyei és városi pártbizottság épületét, s a filológiai tanszékek köre bővül az angol, a francia, a német, az olasz nyelviekkel s az uralisztikaival.
  • 1991-ben az új Sportcsarnokban kap helyet a Testnevelés- és Sporttudományi Intézet, ugyanebben az évben megkezdi működését az EECALL (Kelet-Európai Számítógéppel Segített Nyelvoktatási Központ). Megnyílik a Regionális Informatikai Központ.
  • 1992-ben az intézmény kialakítja intézeti rendszerét hét intézettel, s osztrák kormánytámogatással megnyílik a regionális szerepű osztrák könyvtár. Megalakul a Nyugat-Magyarországi Egyetemi Regionális Szövetség (NYERSZ), mely az integrációt készíti elő. A Bolyai János Gyakorló Általános Iskola nyolcosztályos gimnáziummal bővül.
  • 1993-ban a főiskola létrehozza a Savaria University Press alapítványi kiadót, s megalakul az Észak-Dunántúli Regionális Távoktatási Alközpont.
  • 1994-ben a BDTF kezdeményezi a Societas Scientarium Savariensis (Szombathelyi Tudományos Társaság) megalapítását. A British Council támogatásával megnyílik a regionális szerepű Angoltanári Információs Központ és Könyvtár.
  • 1995-ben a londoni Thames Valley Egyetem akkreditálja az egyetemi angolnyelv-tanári szakot. Megnyílik a SOROS USIS Amerikai Tanulmányi Információs Iroda.
  • 1996-ban az intézmény beadja 10 szak egyetemi akkreditációs kérelmét. Elindulnak a Jean Monnet-kurzusok.
  • 1997-ben lezajlik az intézmény és a szakok akkreditációja.
  • 1998-ban az intézmény két egyetemi szakkal bővül, az általános és alkalmazott, illetve a finnugor nyelvészetivel. Megnyílik az Európai Dokumentációs Központ és Szakkönyvtár (EDC) a “B” épületben.
  • 1999-ben engedélyt kap az intézmény a nemzetközi tanulmányok egyetemi szak s a kommunikáció főiskolai szak indítására, és megalapítja a Gazdálkodási és Műszaki Intézetet. Ekkor készül el az Európai Dokumentációs Központ felújított épületrésze a városközpontban található Berzsenyi téren, s adja át azt szeptember 16-án Michael Lake, az Európai Unió delegációvezetője.
  • 2000. január 1-jétől az Országgyűlés döntése alapján az intézmény regionális szerepű főiskolai centrum, s neve Berzsenyi Dániel Főiskola.
  • Az elnevezés megváltoztatása a főiskola arculatváltozását is jelzi, hiszen a felvehető szakok köre nem-tanári szakokkal bővül, így közgazdasági szakkal is. Megkezdődik a “D” épület rekonstrukciója és bővítése, hogy helyet adjon az Európa Tanulmányok Központnak, s zajlik a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium bővítése is.
  • 2002. január 1-től kormányrendelet alapján megalakult a Bölcsészettudományi, a Természettudományi, valmint a Testnevelési és Művészeti Főiskolai Kar.
  • 2008. január 1-től az Országgyűlés döntése szerint a Berzsenyi Dániel Főiskola és a Nyugat-magyarországi Egyetem egyesülésével egy új tíz karú egyetem jött létre.

 Mi az egyetem fő irányvonala?

Oktatás (felsőfokú szakképzés, alapképzés, mesterképzés, szakirányú továbbképzések, felnőttképzés), társadalom- és természettudományi, humán kutatás

Képzések

Felsőfokú szakképzések:

  • Általános rendszergazda
  • Web-programozó
  • Műszaki informatikai mérnökasszisztens
  • Informatikai statisztikus és gazdasági tervező
  • Idegenforgalmi szakmenedzser

Alapképzés:

  • Műszaki menedzser
  • Ipari termék- és formatervező mérnök
  • Gazdálkodási és menedzsment

 

A képzések rövid bemutatása:

Felsőfokú szakképzések: Felsőfokú szakképzésekről: a képzések 4 félévesek. A képzést sikeresen elvégző hallgatóknak lehetőségük van arra, hogy bizonyos tantárgyaikat későbbi, alapszakon végzett tanulmányiba beszámítsák. Valamennyi követelmény teljesítés esetén a hallgatók az Országos Képzési Jegyzék jelenleg legmagasabb, de a főiskolai végzettséget megelőző szakképesítést szerezhetik meg.

 

Általános rendszergazda

A képzés során a hallgatók általános és speciális informatikai és műszaki ismereteket tanulnak, amelyek birtokában képesek a gazdasági, társadalmi életben a legkorszerűbb számítástechnikai szoftver és hardver eszközök alkalmazására, részt vesznek műszaki és irodai informatikai rendszerek tervezésében, fejlesztésében, üzemeltetésében.

 

Web-programozó

A képzés során a hallgatók általános és speciális informatikai és gazdasági ismereteket tanulnak, amelyek birtokában képesek a gazdasági, társadalmi életben a legkorszerűbb számítástechnikai szoftver és hardver eszközök alkalmazására, részt vesznek web-alkalmazások tervezésében, fejlesztésében.

 

Műszaki informatikai mérnökasszisztens

A képzés során a hallgatók általános és speciális informatikai és műszaki ismereteket tanulnak, amelyek birtokában képesek a gazdasági, társadalmi életben a legkorszerűbb számítástechnikai szoftver és hardver eszközök alkalmazására, részt vesznek műszaki és irodai informatikai rendszerek tervezésében, fejlesztésében, diagnosztizálásában.

 

Informatikai statisztikus és gazdasági tervező

A képzés során a hallgatók általános és speciális statisztikai módszereket tanulnak, amelyek birtokában képesek a gazdasági, társadalmi életben az információk gyűjtésére, rendszerezésére, feldolgozására, elemzésére és közzétételére a legkorszerűbb számítástechnikai szoftver és hardver eszközök alkalmazására.

 

Idegenforgalmi szakmenedzser

A végzettség birtokában idegenforgalmi munkaköröket (menedzser-asszisztens, utazási irodavezető, egyéb idegenforgalmi ügyintéző) betölthetnek be, illetve szakmai irányú alapszakon végzett továbbtanulásra ad lehetőséget.

 

Alapképzés:

 

Műszaki menedzser

A képzés célja gazdálkodási mérnökök képzése, akik megfelelő természettudományi, műszaki tudományi, gazdálkodási és szervezéstudományi ismeretekkel rendelkeznek a termékek és szolgáltatások anyagi, informatikai, pénzügyi és humán folyamatai integrált megoldásához, továbbá kellő mélységű elméleti ismeretekkel a képzés második ciklusban történő folytatásához.

 

Ipari termék- és formatervező mérnök

A képzés célja ipari termék- és formatervező mérnökök képzése, akik alkalmasak ipari termékek tervezésére, gyártására és forgalmazására. Rugalmasan és hatékonyan tudnak reagálni a piacgazdaság kihívásaira; képesek műszaki, esztétikai, humán, valamint gazdasági ismereteik és készségeik birtokában a termékfejlesztés valamennyi fázisában önálló, alkotó munkára, továbbá a termékfejlesztés innovációs folyamatát, a termékfejlesztéshez szükséges tárgyi, szervezeti és emberi erőforrásokat, illetve a termék életpálya egyes ciklusait menedzselni.

 

Gazdálkodási és menedzsment

A képzés célja: olyan gazdasági szakemberek képzése, akik közgazdasági-, társadalomelméleti-, alkalmazott gazdaságtudományi és módszertani ismereteik és szakirányú tudásuk birtokában képesek a gazdálkodó szervezetek és intézmények folyamatainak tervezésére, elemzésére, valamint a gazdálkodói, vállalkozói tevékenységek és folyamatok irányítására, szervezésére, továbbá kellő ismeretekkel rendelkeznek a képzés második ciklusban történő folytatásához.

 

Oktatók létszáma: 88 fő

 

web:

www.bdtf.hu
RENDEZVÉNYNAPTÁR
 
Aktuális rendezvények
Kereső marketing és adatmentés a 21. században
2009.03.25 | 14:49
Pannon IT Klaszter közgyűlés (Szombathely)
2009.03.04 | 14:00
Klaszter bizottsági ülés (Szombathely)
2009.02.12 | 14:00
DOKUMENTUMTÁR
HIVATKOZÁSOK TÁRA
Prosper Szoftverház Kft.
Nyugat-Magyarországi Egyetem Természettudományi és Műszaki Kar
Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Nonprofit Kft.
e-Device Informatika
Fény-Szoft Kft.
ISISCOM Kft.
DOC Hungary Informatikai Kft.
Szintézis Zrt.
Keszthelyi Akadémia Alapítvány
Széchenyi István Egyetem
...minden tag hivatkozása
Nyitólap   Oldaltérkép   Felhasználási feltételek   Adatvédelmi nyilatkozat   Kapcsolat Copyright © 2008   Pannon InformációTechnológiai Klaszter  &  WebMark Webstudio